Oravecz Imre - Egy földterület növénytakarójának változása
Megjelenés ideje: 2019-02-11
ISBN: 9789631438307
80 oldal
Ára: 2999 Ft
E-könyvben is
Egy földterület növénytakarójának változása
Az 1979-ben megjelent könyv hangsúlyos eleme a változás és annak természetrajza. A kötet átmenet a pályakezdő Héj és a későbbi nagy művek között. Kitágul a költői világ, megjelennek benne az indián mitológia elemei, a hopi kultúra motívumrendszere és az amerikai utazások emlékei. Mintha a hang is változna - a tárgyias leírások mellett felerősödik a személyes jelenlét szólama. Haikuk és prózaversek. Georg Trakl Budapesten, a szajlai költő pedig az Erie-csatornánál.
Oravecz Imre 1943-ban született Szajlán

Mi az út? Az áhított cél elérésének eszköze, vagy esetleg maga a cél? Úgy tetszik, hogy az utóbbi. Nem visz sehonnan sehova, így nem jutunk rajta sehonnan sehova. Ennek a megállapításnak természetesen semmi köze a lét úgynevezett hiábavalóságának filozófiájához, amellyel tételessé korcsosult gondolkodásunk netán menten meggyanúsít bennünket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy nem csüggeszt el, hanem ellenkezőleg, fölvidít és megnyugtat. Igen, fölvidít és megnyugtat. Hiszen ha az út maga a cél, akkor egész életünket a cél közelében, hogy ne mondjam: a célban éljük le, és nem teszünk egyebet, mint hogy minden erőnket, figyelmünket, szeretetünket és tiszteletünket a lét törvényeinek fölismerésére, illetőleg a törvényekkel összhangban való cselekvésre összpontosítjuk. Éppen ezért, és nem egyébért, nem közömbös számunkra, milyen úton járunk: jón-e, rosszon-e. De melyik a jó út? A széles? A keskeny? A sima? A rögös? Az, amelyiken jól, a szó szakrális értelmében jól érezzük magunkat. Don Juannak, Carlos Castaneda yaqui indián tanítómesterének szavával élve az, amelyiknek szíve van.
Utólag persze könnyű okosnak lenni. A dolog tudniillik korántsem ilyen egyszerű. Már csak azért sem az, mert a régi út föladásának és az új út megtalálásának (miként e könyvben is) megvan a maga útja, amelyen szintén jól kell éreznünk magunkat.
Oravecz Imre
A Heves megyei Szajlán született 1943-ban. Jelenleg is ott él. Költő, író, műfordító. A kortárs magyar költészet egyik legnagyobb megújítója.
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ