MEGHÍVÓ

Az Athenaeum Kiadó tisztelettel meghívja Önt

Bánó Attila
Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből

című könyvének bemutatójára.


Időpont:
2013. október 29., kedd 16 óra


Helyszín:
Magyar Nemzeti Múzeum, Lapidárium – Római kőtár
(1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.)



Köszöntőt mond Dr. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.

A könyvet Dr. Fodor István a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója,
egyetemi tanár mutatja be, majd Bánó Attila dedikálja új kötetét.


A rendezvény Facebook-eseménye:
https://www.facebook.com/events/668750403142653/

Megköszönjük, ha előre jelzi részvételi szándékát.


A könyv a helyszínen kedvezménnyel megvásárolható.


Korszerű tudomány


Bánó Attila

Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből

Ez a kötet mintegy folytatása az 55 meghökkentő eset a magyar történelemből című korábbi munkának. Az itt közreadott történetek jó része sokak számára valóban meghökkentő lehet, hiszen a szerző új kutatási eredmények felhasználásával bővíti történelmi ismereteinket, miközben a legnemesebb értelemben szórakoztatva tanít.

A tüzes trón meséje és más Dózsa-mítoszok erős érveket szolgáltat ahhoz, hogy belássuk: a parasztháborút kirobbantó Dózsa a magyar történelem egyik legkártékonyabb figurája volt, így ellentétben az iskolában tanultakkal, Dózsa nem sorolható nemzeti hőseink közé. A Gróf Károlyi Mihály szerepe a Tisza-gyilkosságban c. fejezet egy lépéssel közelebb visz bennünket ahhoz, hogy a Károlyiról felrajzolt korábbi, rá nézve meglehetősen hízelgő történelmi képet letöröljük a történelemoktatás és az ismeretterjesztés táblájáról.

A kötetből választ kaphatunk az alábbiakra is: Ki volt az a fiatal túsz, aki túljárt Szulejmán szultán eszén? Vajon tényleg ártatlanul bűnhődött Báthori Anna? Mi volt Gróf Károlyi Mihály szerepe a Tisza-gyilkosságban?

Olvashatunk továbbá a szigeti hős, gróf Zrínyi Miklós második házasságáról, megtudhatjuk ki hívta ki párbajra Rettegett Iván cárt, sőt, végre tiszta vizet önthetünk a pohárba azzal kapcsolatban, hogy valójában lejárt-e a sörrel koccintás „tilalmának” 150 éve?


Olvasson bele!


A nagysikerű barangolás a tények és tévhitek birodalmába folytatódik.

Bánó Attila: Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből

ISBN 978 963 293 246 0
Terjedelem: 296 oldal
Méret: 165 x 215 mm
Kötés: keménytáblás
Ára: 4490 Ft


A szerzőről

Bánó Attilának az Athenaeumnál az utóbbi években megjelent kötetei a magyar régmúlt iránti érdeklődéséről, elkötelezettségéről tettek tanúbizonyságot, az olvasók pedig megkülönböztetett érdeklődéssel fogadták műveit.

Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:
Régi Magyar családok - Mai sorsok (2004)
Magyar titkok nyomában (2005)
A főnyeremény - Bánó Attila gondolatai (2006)
Rejtélyek a magyar múltból (2007)
A magyar nemes vitézsége (2009)
55 meghökkentő eset a magyar történelemből (2011)
Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből (2013)


Fontos információk

Kövessen
bennünket:




 

Sajtókapcsolat
Rémi Rita
Telefon: (+36/1)235-5058
E-mail: remi.rita@lira.hu


Kereskedelmi képviselő
János Rozália
Telefon: (+36/1)235-5034
E-mail: janos.lia@lira.hu

Vásárlás
Egyéni vásárlóknak
www.lira.hu


 
Kereskedelmi partnereknek
Líra Könyv-nagykereskedés

Ezt a hírlevelet azért kapja, mert Ön a Líra Könyv Zrt. központi adatbázisában szerepel. Amennyiben le szeretne iratkozni hírlevelünkről, azt itt teheti meg.

Kiadó: Az Athenaeum Kiadó igazgatója
1086 Budapest, Dankó u. 4-8.
Tel: (+36/1) 235-5020
Web: www.athenaeum.hu