Mesék a szeretetről
Máté Angi és Rofusz Kinga Az emlékfoltozók című új kötetének bemutatója


Időpont:
2012. december 6., csütörtök 18 óra

Helyszín:
Hadik Kávéház (Budapest XI. Bartók Béla út 36.)

Máté Angival és Rofusz Kingával Darvasi Ferenc, a kötet szerkesztője beszélget.
Laudációt mond Pálfi György tervezőgrafikus, a MOME tanára és Tamás Zsuzsa kritikus.

Visszajelzését várjuk az alábbi linken.
A rendezvény facebook eseménye

line

Máté Angi–Rofusz Kinga: Az emlékfoltozók

Hogy kik is azok az emlékfoltozók? Talán két tündér. Vagy két rigó. Esetleg két kislány. Két tündérrigólány: a limonádéhajú és a faodúbarna.

Amerre csak járnak, csodák történnek. Igazán nem kell hozzá sok. Elég egy tű meg egy cérna, és megfoltozzák a feledékeny roller és tölgyfa emlékeit. Egy horgászbot, és megcsiklandozzák a Holdat. Klakkognak és dübbögnek, de úgy, hogy a villamos kerekei szikrát hánynak. Erdőt szelídítenek és kinyitják a tengert; rókák és őzek a barátaik. Azt is megtudhatjuk: együtt mennyivel könnyebb és nehezebb élni, mint egyedül.

A legjobb első prózakötetesnek járó Bródy Sándor-díjjal, valamint az IBBY Év Gyermekkönyve díjjal kitüntetett Máté Anginak a Magvetőnél ez a második kötete. Akár a Kapitány és Narancshalat, úgy ezt a mesekönyvét is az IBBY Év Illusztrátora díjas Rofusz Kinga rajzai teszik még szerethetőbbé.


Terjedelem: 72 oldal
Méret: 240 x 330 mm
Kötés: keménytábla
Ár: 2990 Ft
ISBN: 978 963 14 3046 2



line

Részlet a kötetből

Az emlékfoltozók


Volt egyszer két tündér, de mondhatnám azt is, hogy két rigó, de még azt is, hogy két kislány, én nem tudom megmondani, melyik, mert mindháromra hasonlítottak: hajnalonta nyitott ablakaik párkányán ülve fütyörésztek, mint a rigók, hálóingben lógatták a lábuk, mint valami unatkozó tündérek, az egyik olyan szőke kislány, akárha fején limonádét hordana, a másik mint egy faodú, olyan barna.
Ezek a szőke és barna tündérrigólányok minden hajnali fütyörészésük után, amikor már reggel lett és járt a postás, átugráltak házuk küszöbén – egy nagy piros fazekat cipelve magukkal – egészen a postaládáig, onnan kiszedték a leveleket, mind egy szálig, bele a fazékba, aztán becihelődtek a házukba.

A részlet folytatásához kattintson ide!



line

Máté Angi

Máté Angi a kortárs irodalom több mint ígéretes alkotója. 1971-ben született Vajdahunyadon. Óvónő, Kolozsváron él. Írásai 2009-től jelennek meg.

2010-ben a legjobb első prózakötetnek járó Bródy Sándor-díjat, 2011-ben az IBBY Év Gyermekkönyve díjat kapta meg. A Magvető Kiadónál megjelent első könyve, a Kapitány és Narancshal című meséje szeretettel és empátiával mutat be egy különleges barátságot egy barátságos mesevilágban.


A Magvető Kiadónál megjelent művei
Kapitány és Narancshal (2012), Az emlékfoltozók (2012)



Díjai
Aranyvackor megosztott első díj – Pozsonyi Pagony kiadó (2009), Debüt-díj, Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány (2009), Látó-nívódíj (2009), Év könyve – Transindex internetes portál (2009), Bródy Sándor-díj (2010), IBBY Év Gyermekkönyve-díj (2011)


A szerző portréját Sütő Zsolt készítette.


line

Kövessen bennünket:

line

Sajtókapcsolat


Tegyi Timea
Magvető Kiadó

Tel: (+36-1) 235-5027
Mobil: (+36-30) 984-6796
Mobil: (+36-20) 382-2657
E-mail: tegyi.timea@lira.hu

line

Ezt a hírlevelet azért kapja, mert Ön a Líra Könyv Zrt. központi adatbázisában szerepel. Amennyiben le szeretne iratkozni hírlevelünkről, azt itt teheti meg.

Kiadó: A Magvető Kiadó igazgatója
Sajtókapcsolat: Tegyi Timea
1086 Budapest, Dankó u. 4-8.
Tel: (+36/1) 235-5020
Web: www.magveto.hu