„Hol szabadság van, ott szabadság van”
Édes hazám – a Magvető Kiadó politikai versantológiájának bemutatója


Időpont:
Június 7-én, csütörtökön 17 órakor

Helyszín:
Rózsavölgyi Szalon (1052, Bp., Szervita tér 5.)

Rockenbauer Zoltán politikussal és Bozóki András politológussal
Bárány Tibor és Turi Tímea, a kötet szerkesztői beszélgetnek.

line

Édes hazám

Kortárs közéleti versek

Válogatta: Bárány Tibor

Majdnem negyedszázaddal a rendszerváltás után Magyarországon újra divatba jött a közéleti költészet. A rendszerváltást követő néhány év bőséges verstermése után fokozatosan mind kevesebb olvasói és kritikai figyelem övezte a politikai, közéleti témájú verseket, ám ezek a művek léteztek és izgalmas párbeszédet folytattak egymással, ahogyan az elmúlt egy-két évben született költemények is közvetlenül megszólítják az előzményeiket – felrajzolva a magyar demokrácia bő két évtizedének történetét. Az Édes hazám antológia arra vállalkozik, hogy az olvasót részesévé tegye ennek a költői tradíciókon, nyelv- és világszemléleti különbségeken átívelő irodalmi párbeszédnek. Az antológia alapegysége nem a vers, hanem a versciklus. Alapkérdése nem az, hogy az egyes művek önmagukban hogyan ismertetik fel az olvasóval saját – művészi és politikai természetű – igazságukat, hanem hogy egymás közvetlen környezetében milyen gazdag irodalmi dialógusba vonnak be minket, politikai kérdésekben makacsul elkötelezett versolvasókat.


Terjedelem: 384 oldal
Méret: 145x240 mm
Kötés: Keménytábla
Ár: 3200 Ft
ISBN: 978 963 1430 23 3



line

Részlet a kötetből

Márton László
Bowen monológja, sötétben


Hol szabadság van,
ott szabadság van
nemcsak az elpusztított tájban,
nemcsak a lelki félhomályban,

hol büntet s nem kitüntet
a csüggedő tekintet,
nemcsak a parttalan vitákban,
nemcsak a promiszkuitásban

nyilvánosság előtt s az ágyban,
a szállhatatlan szállodákban,
a jégveremben és az étteremben
és a vasúti menetrendben,

ott szabadság van
az orrban és a szájban,
az okozatban és az okban,
a felgyűlt szemétkupacokban,

mikre szabadon száll a döglégy,
ott a mulandóság: öröklét,
hol szabad a tárgyak esése,
mint az emelkedés esélye,

ott szabadság van
nemcsak a méltatlankodásban,
a társadalmi erjedésben,
a rémhírterjedésben,

a félelemben és a sérelemben,
ott minden szabad mindenkivel szemben:
hol szabadság van,
ott szabadság van

A részlet folytatásához kattintson ide!


line

Kövessen bennünket:

line

Sajtókapcsolat


Tegyi Timea
Magvető Kiadó

Tel: (+36-1) 235-5027
Mobil: (+36-30) 984-6796
Mobil: (+36-20) 382-2657
E-mail: tegyi.timea@lira.hu

line

Ezt a hírlevelet azért kapja, mert Ön a Líra Könyv Zrt. központi adatbázisában szerepel. Amennyiben le szeretne iratkozni hírlevelünkről, azt itt teheti meg.

Kiadó: A Magvető Kiadó igazgatója
Sajtókapcsolat: Tegyi Timea
1086 Budapest, Dankó u. 4-8.
Tel: (+36/1) 235-5020
Web: www.magveto.hu