Grecsó Krisztián az Aegon Magyarország Kettőspont című új sorozatában
A Cigányokról, másképp


Időpont: Március 29-én 19 órától

Helyszín: Katona József Színház (Budapest, V. kerület, Petőfi Sándor u. 6)

„A félelem megeszi a lelket”(Rainer Werner Fassbinder filmje)

Házigazda: Lévai Balázs

Felolvasás: Fullajtár Andrea, Lengyel Ferenc

Ének: Horváth Mária

Zene: László Attila – Liszt-díjas gitárművész
Lukács Miklós – AEGON-társdíjas cimbalomművész

Tánc: Horváth Zsófia, Juhász Zoltán, Tókos Attila, Benedek Attila

Koreográfia: Horváth Zsófia

Vendégek: Grecsó Krisztián – író, aki továbbírta Tersánszky Józsi Jenő azonos című darabját
Máté Gábor – a Cigányok című előadás rendezője
Rostás Ottó – rendőr zászlós
Rózsa Béla – a Snétberger Zenei Tehetség Központ 16 éves, gitáros tanulója

Szerkesztő: Eszéki Erzsébet

A sorozatról:

Az AEGON Magyarország és a Katona József Színház együttműködésében induló sorozat a teátrum egy-egy előadását, illetve az abból választott témát vagy jelenetet járja körül – másképp, mint ahogy a repertoáron lévő produkció teszi. Eszéki Erzsébet koncepciója szerint minden est egyszeri alkalomra készül, nem közönségtalálkozóként, nem is pódiumbeszélgetésként. Élvezetes, gondolatébresztő művészeti összjátéknak szánjuk az előadásokat.

Minden Kettőspont – AEGON-est más művészeti ágak segítségével közelít az előadásból választott mozzanathoz, ezt továbbszövő tánccal, zenével, irodalmi művekkel, akár meglepő módon, újfajta asszociációkkal. Mert mindig van másik nézőpont is. Érdemes másfajta képzettársításokkal, máshonnan is közelíteni. Kizökkenni a megszokottból.

Az első, március 29-i est nem a Cigányokról és nem a cigányokról szól, tehát nem az előadásról és nem a cigányságról. Sokkal inkább a – valamilyen helyzetből szinte mindenki által ismert – kiszolgáltatottságról és a sorstalanságról, arról, hogy bármikor adódhat olyan helyzet, amelyben mi maradunk kisebbségben, mi válunk kirekesztetté.

A félelem megeszi a lelket – ez a címe Rainer Werner Fassbinder 1973/74-es filmjének, amely szívszorító módon hozza tesközelbe egy bevándorló és egy idősebb német nő szerelmét, őszinte, szoros összetartozását, valamint azt a dermesztő légkört, a fájdalmas kiközösítést, amely körülveszi őket. Ezért választottuk a film címét mottónak.

A következő két Kettőspont – AEGON-est a Katonában, mindkettőn a Katona József Színház egy-egy színművésze a házigazda:

április 19-én 19 órától:
A filozófus című előadáshoz (Gothár Péter rendezése) kínálunk művészeti-kulináris „csemegét”, a műsorvezető Kocsis Gergely lesz

május 24-én 19 órától:
a Kispolgárok című előadás (Zsámbéki Gábor rendezése) egy mozzanatát járjuk körbe Fullajtár Andrea vezetésével

Lehotka Gábor interjúja a www.papiruszportal.hu-n a sorozatról, 2012. márc. 2-i beszélgetés Eszéki Erzsébettel és Máté Gáborral itt olvasható.


További információk:

Eszéki Erzsébet
az estek szerkesztője
06-20/931-25-08
aegondij@aegon.hu

line

Kövessen bennünket:

line

Sajtókapcsolat


Tegyi Timea
Magvető Kiadó

Tel: (+36-1) 235-5027
Mobil: (+36-30) 984-6796
Mobil: (+36-20) 382-2657
E-mail: tegyi.timea@lira.hu

line

Ezt a hírlevelet azért kapja, mert Ön a Líra Könyv Zrt. központi adatbázisában szerepel. Amennyiben le szeretne iratkozni hírlevelünkről, azt itt teheti meg.

Kiadó: A Magvető Kiadó igazgatója
Sajtókapcsolat: Tegyi Timea
1086 Budapest, Dankó u. 4-8.
Tel: (+36/1) 235-5020
Web: www.magveto.hu