Részlet a
regényből:
13. fejezet | 2004.
február 4.
Eduardo már jó húsz perce ácsorgott a
Kirkland-ház üres folyosóján, míg végre
megpillantotta az ebédlőbe vezető
lépcsőházból kirontó Markot. Barátja
szinte száguldott, papucsa sebesen mozgó
kondenzcsíkká vált, feje körül viharvert
glóriaként lebegett a sárga pulcsi
kapucnija. Eduardo a robogó alak láttán
keresztbe fonta a karját.
– Ha jól tudom, kilencre beszéltük meg –
kezdte volna, ám Mark azonnal leintette.
– Ne most beszéljünk.
Matatni kezdett a zár körül a
rövidnadrágja zsebéből előhalászott
kulccsal. Eduardo szemügyre vette barátja
zilált haját és még ziláltabb
tekintetét.
– Nem aludtál, mi?
Mark nem felelt. Az igazat megvallva Eduardo
biztosra vette, hogy barátja az elmúlt héten
szinte egy szemhunyásnyit sem aludt. Csak
dolgozott éjt nappallá téve, amitől most
irgalmatlan fáradtnak nézett ki, de ez persze
a legkevésbé sem volt lényeges. Mark jelen
pillanatban nem érzékelte a külvilágot.
Figyelme a műszakisok számára olyan ismerős
őrült koncentrációvá sűrűsödött.
Minden lepattant róla, ami a legkevésbé is
kizökkenthette volna a gondolatmenetéből.
– Mért ne beszéljünk? – próbálkozott
tovább Eduardo, Mark azonban mintha meg se
hallotta volna. A kulcs végre kattant a
zárban, Mark belökte az ajtót.
Flip-flopjában megbotlott a padlóra hajított
farmerban, egyensúlyát vesztve támolygott
tovább a túlzsúfolt könyvespolc és a kis
színes tévé mellett, majd újra
felegyenesedve meg sem állt az
íróasztaláig. Az asztali gép ment, nyitva
volt a program is. Mark azonnal munkához
látott. Szemlátomást fel se tűnt neki a
háta mögött fel-alá járkáló Eduardo.
Fáradhatatlanul, szinte megszállottan
püfölte a billentyűket.
Valószínűleg az utolsó simításokon
dolgozik, gondolta Eduardo, hiszen a
hibakereső már hajnali háromra lefutott, és
az arculat meg a kódolás befejezéséhez is
alig hiányzott már egy kevés.
Egyetlen funkció volt hátra csupán, Mark
már legalább egy álló napja törte a fejét
a megoldáson. Játszadozott a
lehetőségekkel, igyekezve kellően izgalmas
tartalmat adni az alapvetően egyszerű és
letisztult arculatnak. A thefacebookra nem
csupán leskelődni járnak majd az emberek.
Itt interaktív leskelődés lesz, vagyis
pontosan az, ami az életben is zajlik az
egyetemen. Hiszen emiatt jár az ember bulizni,
de még órákra és a kajáldába is. Persze,
közben összefut és elbeszélget ezzel-azzal,
de a társaságok legbelső mozgatórugója,
motorja mégiscsak az emberiséggel egyidős
kíváncsiság.
– Elég jól néz ki – szólalt meg Mark
válla fölött áthajolva Eduardo.
– Ja – bólintott Mark, leginkább
önmagának.
– Már úgy értem, rohadt jó. Erre rá
fognak kattanni.
Mark végigsimított a haján, majd
hátradőlt. A képernyő a kész
próba-profiloldalt mutatta. Ilyen lesz
mindenkié, miután feltöltötték az
adataikat. Az egyik felső sarokban képet is
el lehet majd helyezni. Jobboldalt az adatok, a
Harvardra való beiratkozás éve, szak,
középiskola, szülőváros, klubtagságok,
kedvenc idézet. Alatta a barátok, akiket, ha
már van saját profiljuk, hozzá lehet adni a
baráti körhöz, ha pedig nincs, meg lehet
hívni a hálózatba. Van poke funkció is,
aminek segítségével tudathatja az ember, ha
valakinek a profilján járt. Mindemellé pedig
nagy betűkkel a következő mezők: Nem,
Érdeklődési kör, Családi állapot,
Irányultság.
Ebben a pár szóban rejlett az oldal
zsenialitása. Ez viszi majd sikerre a dolgot.
Érdeklődési kör, Családi állapot,
Irányultság. Hiszen ebből áll az
egyetemisták élete. Ez a három témakör a
diáklét lényege, oka és célja. Ez hajtott
mindenkit, a buliktól az órákon át a
kollégiumi szobákig.
Online se megy majd másképp, a virtuális
társasági élet célja is csak ugyanaz lesz,
mint a valóságosé: a szex. Mert bizony még
a világ legelitebb egyetemének számító
Harvardon is ez a központi kérdés. Hogy
sikerül-e vagy sem. Végeredményben ezért
vannak a végzős klubok is. Ez határozza meg
a kurzusválasztást, ezért helyezkedik az
ember a menzán. Minden a szex körül forog.
És kezdetben a thefacebook is csak erről fog
szólni. Újabb rejtett kerítőfórum.
Mark pötyögtetése nyomán a képernyő most
a thefacebook nyitóoldalára ugrott. Eduardo
megpillantotta az oldal tetejét szegélyező
sötétkék mező kissé halványabb
„Bejelentkezés” és „Regisztráció”
gombjait. Elképesztően egyszerű és
letisztult volt az egész, villódzó fények,
hangeffektek nélkül. Ez az oldal tisztán az
élményről fog szólni. Nem lesz se puccos,
se túl sok, se túl ijesztő. Egyszerű és
áttekinthető az egész:
[Köszöntjük a
thefacebookon!]
A thefacebook online közösségi oldal
egyetemisták és társaságaik számára.
Az oldalt a Harvard Egyetem hallgatói
használhatják.
A thefacebook segítségével:
Megtalálhatod az iskolatársaidat,
Rákereshetsz a csoporttársaidra,
Megnézheted a barátaid barátait,
Átláthatod saját közösségi
hálózatodat.
Első lépésként kattints a
„Regisztráció” gombra,
vagy ha már regisztrált felhasználó
vagy,
egyszerűen jelentkezz be!
– A regisztrációhoz tehát –
állapította meg Eduardo, akinek imbolygó
alakja szinte teljes egészében beárnyékolta
a képernyőt – csupán harvard.edu-s e-mail
címre és szabadon választott jelszóra van
szükség.
– Pontosan.
Eduardo szerint a harvardos e-mail cím volt a
siker kulcsa. Így az oldalt csak harvardos
hallgatók használhatják majd, és ez a
zártkörűség nagyban emelni fogja a dolog
ázsióját, arról nem is beszélve, hogy
némi biztonságérzetet is ad. Márpedig az
adatvédelem nem utolsó szempont. Az emberek
szeretik tudni, mi történik a webre felpakolt
személyes tartalmaikkal. Ugyanilyen
nélkülözhetetlennek tűnt a szabadon
választott jelszó is, hiszen az az Aaron
Greenspan nevű srác éppen azért szívta
meg, mert a harvardos e-mail cím mellé a
harvardos jelszót akarta beléptetésre
használni. Mark még váltott is vele néhány
e-mailt a fegyelmi bizottsággal kapcsolatos
kalandjairól. Persze a Winklevossikrekhez
hasonlóan Greenspan is azonnal le akart csapni
Markra. Mindenki őt akarta, neki viszont
senkire sem volt szüksége. Ami neki kellett,
már ott volt a monitoron.
– És ez itt alul? – hajolt hunyorogva az
apró betűs felirat fölé Eduardo.
Készítette: Mark Zuckerberg
Ez a sor minden egyes oldal alján megjelenik
majd. Mark védjegye az egész világ
előtt.
Bármi is volt erről Eduardo véleménye, nem
osztotta meg Markkal. Elvégre minek
problémázzon? Marknak rengeteg munkája van
ebben az oldalban, éjt nappallá téve,
étlen-szomjan csak programozott, alvás
nélkül. Eduardo számításai szerint
barátja legalább az órái felét
ellóghatta, ami komoly veszélyt jelenthet a
félév végi átlagára nézve. Mark fejéből
időközben szinte teljesen kiment az
Augustuskori képzőművészet nevű
idétlen általános értelmiségképzésből
írandó zéhá egyre közelgő időpontja,
mint ahogy az is, hogy ez a jegy nagyban
befolyásolja majd a félév végi
osztályzatát. Ilyen hülyeségekre végképp
nem lévén ideje, Mark sajátosan rá
jellemző módon oldotta meg a problémát.
Összedobott egy külön kis weboldalt a
csoportnak, feltöltötte rá a tananyagban
szereplő műalkotások képeit, a
csoporttársak pedig kommentelhettek. Igazi kis
virtuális puska lett ez az oldal. A csoport
persze annak rendje és módja szerint
elvégezte helyette a munkát, Mark pedig gond
nélkül átment a zéhán a mások
jegyzeteiből.
Most pedig, a munkát látva minden kétséget
kizáróan úgy tűnt, megérte a fáradozás.
Az oldal elkészült. A thefacebook. com
domain-nevet néhány hete, január 12-én
jegyeztették be. A szervereket átlag havi
nyolcvanöt dollárért bérelték egy
felső-New York állambeli cégtől. A cég
dolga lesz a zavartalan adatforgalom
biztosítása, hiszen a Facemash egyik nagy
tanulsága Mark számára éppen a seperc alatt
lefagyó laptop volt. A szerverek lényegesen
nagyobb kapacitásúak, úgyhogy az új oldal a
Facemash-hez hasonló népszerűség esetén
sem fagy majd le. Egyszóval minden a
legnagyobb rendben.
A thefacebook elindulhat világhódító
útjára.
– Hajrá.
Mark az asztali gép mellett álló laptop
felé bökött. Eduardo odalépett, csapott
vállát az asztal fölé görnyesztve
ütögetni kezdte a billentyűzetet, majd a
képernyőn hamarosan megjelenő címtár
felső sarkában sorakozó nevekre mutatott.
– Ezek a srácok mind phoenixesek. Ők hamar
elterjesztenék.
Mark bólintott. Eduardo ötlete volt a
phoenixesekkel kezdeni. Mégiscsak ők az
egyetemi társaság krémje, márpedig a
thefacebook éppen társasági oldalnak
készült. Ha a phoenixeseknek bejön, biztos
továbbküldik, és hamar elterjed a híre az
egyetemen. A phoenixeseknek ráadásul elég
kiterjedt női ismeretségi körük van. Mark
ugyan próbálkozhatna a saját címlistáján
szereplő nevekkel is, de akkor az infó tuti
nem jutna túl az informatika tanszék, vagy
legjobb esetben a zsidó szakkoli falain.
Csajokhoz meg aztán végképp esélye sem
volna eljutni. Ami elég nagy szívás
lenne.
A Phoenix sokkal ideálisabb terepnek
mutatkozott. Marknak pedig, a Kirkland-ház
lakója lévén, rendelkezésére állt a ház
teljes címlistája. Kezdetnek ennyi elég is
lesz. – Oké – szólalt meg kissé
fátyolos hangon Eduardo.
– Megvagyok.
Írt pár sornyi ismertetőt az oldalról, majd
belinkelte a thefacebook.com-ot. Végül mély
sóhajjal lenyomta a „Küld” gombot, és ez
az apró ujjmozdulat elég is volt ahhoz, hogy
a kör-email célba érjen.
Kész. Eduardo lehunyt szeme előtt megjelentek
a szanaszét spriccelő, rézhuzalokon
végigbizsergő, műholdakról visszaverődő,
éteren keresztülhasító
információ-morzsák, a zsenialitás
számítógépről számítógépre vándorló
ingerületei a világháló irdatlan
idegrendszerében. Az oldal életre kelt.
Jön, látják, győz.
Eduardo ezek után igyekezett felrázni
révült barátját.
– Igyunk valamit! Ezt meg kell ünnepelni.
– Inkább maradnék.
– Biztos? Ma estére csajokat ígértek a
Phoenixbe. A Fuck Truck már el is ment
értük.
Mark nem válaszolt. Eduardo látta, hogy
barátját éppen úgy zavarja a beszéd, mint
a radiátorzúgás vagy a szűk kis ablak alatt
eldübörgő kocsik zaja.
– Komolyan a képernyőt akarod bámulni
egész este?
Most sem jött válasz. Mark ütemesen
bólogatva nézett maga elé, még talán
ringatózott is hozzá egy kicsit.
Fura látvány volt, szó se róla, Eduardo
mégsem tudta elítélni. Mi oka is lett volna
rá? Mark fáradhatatlanul dolgozott ezért a
pillanatért. Szíve joga úgy dönteni, hogy
ünneplésként egész este csak néz ki a
fejéből.
Eduardo csendesen kihátrált a szobából. A
küszöbön még megállt egy pillanatra, és
megkopogtatta az ajtófélfát. Mark meg se
rezzent. Eduardo vállat vont, majd magára
hagyta barátját a számítógéppel.
Mark pedig tovább ült a mindent elnyelő
csöndben, és elmélyülten szemlélte a
monitorról visszaverődő tükörképét.
|
