Hírlevél

Év kiadója 2010

2010. október 18.

Barátság, forradalom, szerelem és Kína pucér alfele

Jü Hua: Testvérek

Fordította: Széky János

Aktualitás

„A világ legújabb Nobel-békedíjasa, a kínai Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo) szombaton is elérhetetlen volt, feleségének elnémult a mobiltelefonja, az erősen cenzúrázott kínai sajtó pedig elítélte a norvég Nobel-békedíj Bizottság döntését.” – Olvashattuk a Magyar Távirati Iroda közleményében közel két hete. Azóta sajtóháborút folytatnak a demokratikus országok Kínával, melynek tétje a börtönben ülő, immár Nobel-békedíjas Liu Hsziao-po méltatása – illetőleg – az ellenkező oldalról – besározása. A lázadó író – akinek most már a felesége is megközelíthetetlen: házi őrizetben tartják – társadalom- és rendszerkritikáját hazája nem volt hajlandó elnézni, miközben ezzel szinte egy időben a kínai Jü Hua mesteri szépirodalmi regénye, melyet ugyanarról társadalomról, politikai és morális kétszínűségekről írt, elérte a világsikert. A két hang, ugyan más csatornákon, más eszközökkel, más sorsra ítélve, mégis elérte a hatását: Kínával muszáj foglalkozni, a mai Kínát kénytelenek vagyunk megismerni és megérteni; ki gazdasági szakemberként, ki kultúremberként, olvasóként – a lényeg, hogy a szemünk előtt van, és talán sokkalta inkább, mint valaha.

A regényről

Kína legújabb kori történelmébe egy vécén ülve csöppenünk, és ugyanezen a színarany vécécsészén fejeződik is be Jü Hua lenyűgöző nagyregénye a kétarcú kommunizmusról. A főszereplő testvérpár élete röviddel a Mao-féle kulturális forradalom előtt veszi kezdetét és egészen Kína vagyonhalmozó jelenéig vezet.
A regény első fele sokkoló érzékletességgel mesél a forradalom idején történt megalázásokról, kínzásokról és gyilkosságokról, az érzelmi és anyagi nyomorúságról és a hagyományos közösségi kapcsolatok radikális felszámolásáról az „új rend” érdekében – miközben a zavaros idők felett ott lebeg Mao elnök jóságos mosolya. Jü Hua egyszerre nevetteti ki és teszi végtelenül szerethetővé a kiszolgáltatott kisemberek naivitását és gyarlóságát, kitörölhetetlen emléket állítva az ideológia tébolyának.
A regény második felében már a lazuló szabályok lehetőséget adnak a nyerészkedésre, és végül Kopasz Li, az élelmesebb fivér Kína egyik leggazdagabb üzletemberévé válik. Mao eltűnik az égről és a felgyorsult idő karneváli hangulatot hoz: túlkapásokkal, orgiákkal, Nyugat-majmoló hivatalnokokkal, szűzszépségversennyel – nagy és erkölcstelen meneteléssel a fogyasztói társadalom vágyképe felé. A tét viszont még mindig ugyanaz, mint a forradalom idején: megőrizni a szerelmet, a barátságot és a testvéri szeretetet; embernek maradni a tömeg sodrásában…

Terjedelem: 704 oldal
Méret: 140×215 mm
Kötés: keménytábla védőborítóval
Ár: 4990 Ft
ISBN: 978 963 1428 48 3

A szerzőről:

Jü Hua 1960-ban született Hangcsouban, a kínai Csöcsiang tartomány fővárosában. Fogásznak készült, de 1983-ban írói pályára lépett. Mao Ce-tung kulturális forradalma idején volt gyermek, legtöbb elbeszélésének és regényének alapanyagául ez az időszak szolgál. Az egyik legismertebb és legelismertebb ma élő kínai író, műveit számos nyelvre lefordították, 2002-ben James Joyce-díjat kapott.

Idézetek a világsajtóból

„A Testvérek egy különös csoda: az egyik első kísérlet arra, hogy egy kínai regényíró népszerű művet alkosson arról a generációról, amely a kulturális forradalom alatt cseperedett fel, az 1980-as években felnőtté ért, túlélte a Tienanmen téri mészárlást és győztesként – egyben vesztesként – került ki Kína gazdasági fellenüléséből.” – nytimes.com

„Képzeljenek el egy regényt, melyet William Dean Howells és D. H. Lawrence közösen írt, majd Tom Wolfe továbbírt, végül pedig Baz Luhrmann filmre adaptált, és akkor kapnak egy képet arról, milyen lenne a Testvérek, ha a nyugati világban íródott volna.” – nytimes.com

„Szeretnék elmesélni egy igaz történetet, mely Dél-Kínában történt. A felhőkarcolók és üzletházak rengetegében, a nyüzsgő, virágzó látványosságok közepette elraboltak egy kisiskolást. A két emberrablónak egy fillérje sem volt, és persze tapasztalata sem, így a rendőrség hamar elkapta őket. Kiderült, hogy amíg vártak a váltságdíjra, egyikük előmerészkedett a rejtekhelyéről, hogy valakitől aprót kérjen és ennivalót vásároljon. Az egyik adagot odaadták a foglyuknak, a másikon ketten megosztoztak. Amikor a gyermeket megmentették, szomorúan mondta a rendőröknek elrablóiról: „Annyira szegények voltak!” – Jü Hua, www.guardian.co.uk

„Egy nyugatinak négy évszázadot kellene túlélnie ahhoz, hogy megtapasztalja ezeket a drasztikusan különböző korszakokat, míg egy kínai négy évtized alatt élte át mindezt. Ez a mai Kína. Hatalmas szakadék tátong nemcsak a történelem és a valóság, hanem a valóság és a képzelet között is.” – Jü Hua, www.guardian.co.uk

„Jü Hua Testvérek és Wang Gang English című köteteinek angol nyelvű megjelenésével a nyugati olvasók végre képet kaphatnak arról, mi is folyik Kínában. Azonban ne legyenek illúzióink, nem mindegyik kínai író írhat és jelentethet meg akármit.” – quarterlyconversation.com

Részlet a regényből

„Összeterelte a tizennégy fogyatékos udvaroncát, az összes nyomorékot, gyengeelméjűt, süketet és vakot, az élükre állt, és végigmasírozott velük Liuváros utcáin. Sokan látták ezt a jelenetet, és úgy nevettek, hogy belesajdult a rekeszizmuk, és kapart a torkuk. Kopasz Li attól tartott, hogy a két nyomorék lemarad a többiektől, ezért a menet elejére küldte őket. Az udvarlóbrigád azonban hiába próbált tempósan előrenyomulni, akadályozta őket a két nyomorék, s így teljes lett a káosz. Az egyik nyomorék a jobb lábára sántított, a másik a balra, emiatt egyre jobban távolodtak egymástól, és a végén az út két szélén kötöttek ki. A mögöttük trappoló három gyengeelméjű ettől elvesztette az eszét – már amennyi volt nekik. Előbb balra lépdeltek párat, aztán visszasasszéztak, és jobbra oldalogtak. A kézen fogva balra-jobbra kóválygó idióták feldöntötték a botjukkal kopogó négy vakot. Miután föltápászkodtak, csak az egyikük menetelt tovább a jó irányban – ketten visszafelé botorkáltak, a negyediknek pedig útját állta egy főnixfa. Egyre csak kopogtatta a fa törzsét, és azt kiáltozta: – Igazgató elvtárs, igazgató elvtárs, hol vagyok?
Kopasz Liről nemsokára már ömlött a verejték. Amint sikerült visszatérítenie a helyes útra az első két vakot, az eredetileg jó irányba tartó vakot megint feldöntötte a három gyengeelméjű, a negyedik vak viszont még mindig a főnixfánál kiáltozott segítségért. Szerencsére kéznél volt az öt süket. Kopasz Li energikus taglejtésekkel mutogatta, hogy sorakozzanak föl, aztán az egyiket elküldte a főnixfánál jajgató vakért, kettőt azért, hogy tartsák kordában az idiótákat, a maradék kettőt pedig megbízta a felborult vak ember talpra állításával. Mint aki bonyolult koreográfiát ad elő, úgy pattogott ide-oda, adta az utasításokat a vakoknak, de közben a fülére is mutogatott, nehogy a bámészkodók félreértsék: – Süketek szegények.
Miközben Kopasz Li megpróbálta kézben tartani udvarlócsapatát, ráébredt, hogy a probléma gyökerét a két nyomorék jelenti. Ezért visszavágtatott a menet élére, és kiadta a parancsot, hogy cseréljenek helyet, úgyhogy a jobbra sántító most a bal szélre került és viszont. Így nem távolodtak egymástól, épp ellenkezőleg, pár lépésenként összeütköztek. Egy kicsit szétváltak, aztán rögtön megint egymás lábát taposták. Kopasz Li folytatta utcai táncát, hevesen gesztikulált az öt süketnek, mire végre megértették, mi a dolguk. Ketten a brigád bal oldalán masíroztak, ketten a jobbon, mintha csendőrök lennének, és egy felvonulás rendjére vigyáznának.
Az udvarlóbrigád végre összerázódott. Kopasz Li megtörölte izzadó homlokát, szembefordult az utca szélén röhögő sokasággal, mint egy pártvezető, aki az ünneplő tömegnek integet. A nézelődők súgtak-búgtak, próbáltak rájönni, merre tart ez a díszes kompánia. Kopasz Li bejelentette, azért hozta magával a Jótétemény Művek dolgozóit, hogy megostromolják a kötöde külterületét, ő pedig kinyilváníthassa olthatatlan szerelmét Lin Hung iránt: – Tudtára akarom adni Lin Hungnak, hogy szerelmem magasabb a hegynél, mélyebb a tengernél.
Ilyet még senki sem látott Liuvárosban, amióta világ a világ. Az eladók kisereglettek a boltokból, és még több ember tódult elő a gyárakból, hogy megnézze a parádés látványosságot. Mindenki Kopasz Li udvarlóbrigádja körül tolongott, kavargott a tömeg, mint hullámok az örvény szélén, úgy áramlottak együtt a kötöde felé.
A gyár öreg portása roppant izgatott lett a tengernyi ember láttán, és megjegyezte, hogy a kulturális forradalom óta nem látott ennyi embert együtt. Aztán elsütött egy poént: – Már azt hittem egy pillanatig, maga Mao elnök érkezik a gyárunkba.
A tömegnek azonban nem volt humorérzéke: – Mao elnök már évek óta halott.
– Tudom én azt – csattant fel a kapu őrzője. – Ki ne tudná, hogy szeretett Mao elnökünk már eltávozott az élők sorából?
A Kopasz Li-féle udvarlási menet megállt a gyárkapunál. Az igazgató utasította tizennégy hű udvaroncát, hogy alakítsanak két osztagot: a két nyomorék, négy vak, valamint a süketek közül kettő alkossa az előőrsöt, a fennmaradó három süket pedig a hátvédet. Kopasz Li egész délelőtt ezt az alakzatot tanította be a gyárban: a nyolc nyomorék, vak, illetve süket ember kórusban kiabál az előőrsben, míg mögöttük a három süket ütemesen tapsol. Ami a három gyengeelméjűt illeti, Kopasz Linek keserves lecke volt Tao Csing látogatása – a jég nem vastagszik hat araszra egyetlen fagyos nap alatt. Kopasz Li tudta, hogy amikor sor kerül Lin Hung nevének kiabálására, ők azt fogják gajdolni, hogy „Li igazgató elvtárs”, és ezért egész délelőtt arra idomította őket, hogyan emeljék fel a kezüket, és fogják be a szájukat. Kopasz Li a legjobban attól félt, mit művel a három idióta, és most, a gyárkapunál háromszor is elpróbáltatta velük a szájbefogást. Amikor szájához emelte kezét, ugyanúgy tett a három gyengeelméjű is. Kopasz Li szemlézte a kis osztagot, és elégedetten jelentette ki: – Olyan jó betapasztottátok a szátokat, hogy egy csepp víz se tudna átszivárogni.
A tömeg ekkor már fülsiketítően morajlott, ezért Kopasz Li megfordult, és fölemelte karját, majd leejtette. Némiképp hasonlóan a híres karmester, Herbert von Karajan gesztusaihoz, hétszer emelte föl, majd ejtette le karját, mire a sokaság csitulni kezdett. Kopasz Li fölemelte mutatóujját, és sarkon pördült, egy mindenkinek szóló „cs-sss”-sel. Ismételten megfordult a hossztengelye körül száznyolcvan fokban, majdnem beleszédült, míg a csődület végre el nem hallgatott. Akkor Kopasz Li elkiáltotta magát: – Mindenki együttműködik, jól van?
– Jól van! – zúgta a tömeg.
Kopasz Li elégedetten bólintott, de az emberek újra súgni-búgni kezdtek. Ő azonnal a magasba emelte mutatóujját, újabb „cs-sss” következett, és még egy, miközben további félfordulatokat tett a tengelye körül.
A műszak végét jelző csengő még nem szólalt meg, de a kötöde igazgatója, Liu elvtárs hírhedt láncdohányos volt. A harmincas éveiben járó vállalatvezető napi három csomaggal szívott, reggeltől estig szünet nélkül füstölt. Most kijött dohányozni, és többen elkísérték a főbejárathoz, ahol arról értesült, hogy Kopasz Li ostrom alá vette az üzemet, ráadásul magával hozta a város teljes lakosságát. A kapu felé tartott, de visszahőkölt, amikor meglátta a roppant tömeget, amely fenyegetőn sötétlett, mint egyik viharfelhő. Azt gondolta magában, hogy ez a Kopasz Li akkora gazember, amilyet még nem hordott hátán a föld. Liu igazgató elvtárs és Kopasz Li gyakran vettek részt együtt értekezleteken, és egész jól ismerték egymást. Liu már messziről integetett Kopasz Linek, és szívélyesen köszöntötte: – Li igazgató elvtárs, Li igazgató elvtárs…
Amikor odaért Kopasz Lihez, még azt is elfelejtette, hogy körmére fog égni a cigaretta. Halkan panaszolta: – Mégis, mit művelsz itt, Li igazgató elvtárs? Teljesen eltorlaszoltátok a kaput! Hogy mennek majd haza így a dolgozóink?
Kopasz Li elnevette magát: – Liu igazgató elvtárs, nekem csak annyi kell, hogy engedd ki egy percre Lin Hungot. Volna egy pár szavam hozzá, aztán nyomban visszavonom a csapataimat, és hazamegyek.
Liu rájött, hogy nincs más megoldás. Mérgében eldobta a cigarettát – közben már az ujjára égett –, és csak bólintott. Elővett egy másik szálat, rágyújtott, és miután mélyet szippantott belőle, a munkatársaihoz fordult azzal, hogy kerítsék elő Lin Hungot.
Tíz perccel később megjelent Lin Hung. Összetapasztotta tenyerét, lehajtotta fejét, és olyan merev volt a járása, mint Kopasz Li nyomorékjainak. Megjelenésére izgatottan felmorajlott a tömeg. Mi következik most? Kopasz Li szorongva megfordult, karjának fölemelésével-leengedésével, mint egy Karajan, csendre intette a közönséget. A moraj lassanként elhalt. Ekkor Kopasz Li újból megfordult, és látta, hogy Lin Hung megérkezett. Sietve intett a tizennégy hű udvaroncnak, és miközben bal kézzel betapasztotta száját, jobbja vezéri mozdulattal az égre mutatott. A hátvédet alkotó három gyengeelméjű reagált a leggyorsabban, és azonnal befogta a saját száját, majd a két süketnéma tapsolni kezdett. Ezután az előőrs, vagyis a nyolc nyomorék, vak, illetve süket kezdett uniszónóban kiabálni: – Lin Hung! Lin Hung! Lin Hung!
Mire a tömeg is azt kántálta: – Lin Hung! Lin Hung! Lin Hung!
A nyomorékok, vakok és süketek így folytatták: – Kérünk, légy te a Jótétemény Művek igazgatójának asszonya! Kérünk, légy te a Jótétemény Művek első asszonya…
A tömeg nem értett semmit, zavarodottan lármázott. De miután a nyolc nyomorék, vak, illetve süket dolgozó négyszer megismételte az üzenetet, végre mindenki felfogta, mit is mondanak, és a sokaság dübörögni kezdett, mint a rengő föld, és az üzenetet a lényegére lecsupaszítva skandálta a jelszót: – Igazgatóné! Igazgatóné! Igazgatóné!
Könnyek szöktek Kopasz Li szemébe, s ekképpen kiáltott fel: – Mily hatalmas erővel zúg a tömeg!
A lehajtott fejjel közeledő Lin Hung megdermedt rémületében, és fölnézett a csődületre. Aztán sarkon fordult, és visszament a gyárba. De mihelyt hátat fordított a csapatnak, az egyik gyengeelméjű, aki mindaddig engedelmesen befogta a pofáját, egy szemvillanásra meglátta a föltekintő lány szépségét. Annyira váratlanul érte a látvány, hogy minden önuralmát elvesztetve odébb lökte az előtte álló félkegyelműt, és kitárt karral futva eredt Lin Hung után. Folyt a nyála veszettül, és egyre csak azt óbégatta: – Ölelj meg, kisasszonykám, ölelj meg, drága…”

Kövessen bennünket:

Sajtókapcsolat

Tegyi Timea
Magvető Kiadó
Tel: (+36-1) 235-5027
Mobil: (+36-30) 984-6796
Mobil: (+36-20) 382-2657
E-mail: tegyi.timea@lira.hu

Ezt a hírlevelet azért kapja, mert Ön a Líra Könyv Zrt. központi adatbázisában szerepel.
Amennyiben le szeretne iratkozni hírlevelünkről, azt itt teheti meg.

További információért látogasson el internetes oldalunkra: www.magveto.hu

Kiadó:
A Magvető Kiadó igazgatója
Sajtókapcsolat: Tegyi Timea
1086 Budapest, Dankó u. 4-8.
Tel: (+36-1) 235-5020
Web: www.magveto.hu