Amennyiben nem vagy rosszul jelenik meg a hírlevél, akkor kattintson ide.

Magveto

Hírlevél

Év kiadója 2010

2010. szeptember 28.



A Meseterápia Alapítvány nevében
szeretettel meghívjuk Önt

abba az Üveghegyen és az Óperencián inneni
birodalomba, melyben felépült és megnyitásra vár
a világ első Meseterápia Központja.

A megnyitón kerül sor Boldizsár Ildikó Meseterápia
című könyvének bemutatójára, mely a Magvető Kiadó
gondozásában jelent meg. A könyvet Meseközpontunk
szellemi alapkövének tekintjük.
A szerzővel dr. Rátay Csaba, a Családi Szolgálatok Ligája
Alapítvány szakmai vezetője és Pápes Éva mesekutató
beszélget. Közreműködik Luzsi Margó mesemondó.

A mesebeli csodákkal és meglepetéssekkel kísért megnyitóra Paloznakon, a Zrínyi utca 16. sz. alatt kerül sor szeptember 30-án, 11 órakor.

Visszajelzését az info@meseterapia.hu e-mail címen várjuk.

Wirtz Ágnes és Albrecht



MESETERÁPIA KÖZPONT PALOZNAKON

A világ első Meseterápia Központja

2010. szeptember 30-án, a Népmese napján megnyílik Magyarországon a világ első Meseterápia Központja, mely a világot jobbítani akaró emberek nemes szándékából azzal a céllal jött létre, hogy egy komplex művészetterápiás modell keretében kapukat nyisson meg egy stabil, saját belső értékeken nyugvó, a szűkebb és tágabb környezettel is harmonikus kapcsolatot fenntartó élet kialakításához és a boldogság képességének elsajátításához.

A Meseterápia Központ a megelőzésre épít

A Meseterápia Központot azoknak a gyermekeknek és felnőtteknek hoztuk létre, akik fizikailag és mentálisan is egészségesnek számítanak, de életük bizonyos pontján olyan nehézségekbe ütköznek, amelyekkel nem tudnak segítség nélkül megbirkózni. Elsősorban a megelőzésre, a prevencióra fektetjük a hangsúlyt, hogy időben vissza lehessen fordítani azokat a folyamatokat, amelyek a testben és a lélekben betegségeket okoznak.

A Meseterápia Központ módszere – A gyökerek és a szárnyak megtalálása

A mentális problémák többségét valamiféle kapcsolódási zavar jellemzi, amely az ember önmagához és a környezetéhez való viszonyában érzékelhető legerőteljesebben. A Meseterápia Központ arra építi tevékenységét, hogy a Boldizsár Ildikó által kidolgozott és évek óta alkalmazott Metamorphoses Meseterápiás Módszer segítségével olyan univerzális értékrendet és életvezetési mintákat adjon át, amely származástól és életkörülményektől függetlenül segít e kapcsolódási zavarok rendeződésében. A módszerről bővebben tájékozódhat a Magvető Kiadó gondozásában megjelent Meseterápia című könyvben, amelyet működésünk szellemi alapkövének tekintünk, és a megnyitón mutatunk be. Az ember és környezete között fennálló egészséges viszony kialakításában egy madárcsapat is segít, amely a szárnyalás képessége mellett többek között a tájékozódás, az együttműködés, a kitartás és a gondoskodás képességét erősíti meg azokban, akik néhány napot a közelükben töltenek el.

A Meseterápia Központ célcsoportjai

- állami gondozott gyerekek
- kimagaslóan tehetséges fiatalok
- anyagi és lelki nehézségekkel küzdő családok


A Meseterápia Központ elsősorban az állami gondozott gyerekeket segíti, mert ők szenvednek leginkább a mintaadó háttér hiányától. Nemcsak arra tanítjuk meg őket, hogy nehéz körülmények között is élhetnek emberhez méltó életet, hanem arra is, hogy konkrét alapélmények nélkül is létrehozhatnak egy jól működő, szeretetteljes családot. Egy másfajta hiány jellemzi a kimagaslóan tehetséges gyerekeket: őket a támogató háttér segíti ugyan tehetségük kibontakozásában, ugyanakkor a rájuk gyakorolt erős nyomás egyoldalú fejlődéshez vezethet, így az élet bizonyos területein nehezebben boldogulhatnak. Úgy gondoljuk, hogy ha a tehetséges gyerekeket is hozzásegítjük ahhoz, hogy tehetségük ne egyoldalú legyen, olyan felnőttekké válhatnak, akik tehetségüknél fogva sokat tehetnek a társadalom többi tagjáért is. A családterápiás munkában nem csupán a konfliktusok kialakulásának megelőzése lenne a célunk, hanem a már meglévő zavarok rendezése annak érdekében, hogy a család valóban betöltse egészségvédő és egészségmegőrző funkcióját. Mi folyamatban gondoljuk el egy család működését, s azokon a pontokon tudunk hatékony segítőként közreműködni, ahol problémák keletkeznek gyerekek és szülők között: például dackorszakokban és serdülőkori összetűzéseknél. A három célcsoportunk mellett minden évben egy-egy hónapot a speciális kapcsolódási zavarokkal élők segítésének szentelünk: fogyatékkal élők, traumát elszenvedettek, szenvedélybetegek tartoznak közéjük. Vagyis a meséket annál a határtalan lehetőségnél fogva használjuk fel a Meseterápia Központ működésében, hogy azok a hagyományban a bölcsőtől a koporsóig minden élethelyzetben jelen voltak az ember életében.

A Meseterápia Központ működése és struktúrája

A Központ a Meseterápia Alapítvány segítségével karitatív alapon működik, és egész évben nyitva áll a rászorulók előtt. 2011 tavaszától tíznapos turnusokban fogadja az érkezőket maximum 20 fős csoportokban, hét éves kortól felfelé, de a családok esetén kisebb gyerekek is érkezhetnek. Alkalmanként meseterápia tanfolyamokat is szervezünk, ezeket térítés ellenében lehet igénybe venni. Az Alapítvány azonban támogatja olyan jelentkezők részvételét is, akik nem tudják a részvételi díjat fizetni. Jelentkezni a Meseterápia Alapítványnál lehet (szeptember 20-tól) a www.mesekozpont.hu oldalon.
A Központ két épületből, gazdálkodásra alkalmas földterületből, egy Madárparkból, valamint egy téli és nyári röpdéből áll. A Meseterápia Központot külső megjelenésében a mesék világa köti össze, amely az ég és Föld összekapcsolására, a mikro- és makrokozmosz megjelenítésére utal, s hangsúlyozni kívánja az ember kapcsolatát a körülötte lévő természettel és a világmindenséggel. A kertben – ahol hangsúlyos szerephez jut a biogazdálkodás fortélyainak átadása – a gyerekek és a felnőttek megtanulhatnak kertészkedni és gazdálkodni. A kézműves foglalkozásoknak, játéknak és focinak is helye lesz a Meseközpont életében.


Boldizsár Ildikó Meseterápia című kötetének budapesti bemutatója

Időpont:
2010. október 20. szerda, 18 óra

Helyszín:
Nyitott Műhely
(Budapest XII. Ráth György u. 4.)

A szerzővel Pápes Éva mesekutató beszélget.


Boldizsár Ildikó: Meseterápia

Mesék a gyógyításban és a mindennapokban

„»Velem is épp így történt« – hallottam többször is mesehallgatás után idős emberektől. A kisebb gyerekek azt mondják: »Én is ilyen bátor (szép, ügyes, kitartó stb.) szeretnék lenni«. A gyógyulásra váró beteg pedig így sóhajt föl: »Én is úgy szeretnék élni, ahogy a mesében van«. Az a sajnálatos körülmény, hogy ma már nincsenek közösségi mesemondó alkalmak, és a mesék egyre inkább feledésbe merülnek, megfoszt bennünket attól, hogy a meséken keresztül kapcsolatba kerüljünk egyrészt saját vágyainkkal, lehetőségeinkkel, másrészt szellemi gyökereinkkel, s e gyökerek révén létezésünk alapjának tekinthessük azt az értékrendet, amely nemcsak egy szűkebb közösség sajátja, hanem univerzálisnak tekinthető.”

Boldizsár Ildikó könyve azoknak íródott, akik értik, vagy érteni szeretnék a meséket. A mesék a hagyomány által megszentelt tudás hordozói, s nemcsak vigaszt és bátorítást adnak, hanem arra is képesek, hogy bizonyos lelki és fizikai fájdalmakat enyhítsenek. A szerző korábbi, nagy sikerű meseválogatásai után új könyvében a mesék gyógyító erejének titkát kutatja, s kutatási eredményeit rendkívül közérthetően tárja elénk. Meseterápia című könyve bevezet a mesék hagyományába, rávilágít a közösségi meseélmény szertartásos, történelmi gyökereire, a népmese szerepére az egykori társas szabályrendszerek átadásában, és részletesen bemutatja azt a bölcsesség alapú terápiás eljárást – az általa kidolgozott Metamorphoses Meseterápiás Módszert –, amely hosszas kutatómunka eredményeként született. A mese gyógyító erejének bemutatására a szerző saját praxisából hoz példákat, s hasznos tanácsokat ad azzal kapcsolatban, hogyan tehetjük mindennapossá a meséket életünkben. A Meseterápia eredeti végkövetkeztetésekkel gazdagítja olvasóját, legyen bár szakember vagy laikus érdeklődő.

Terjedelem: 372 oldal
Méret: 123×184 mm
Kötés: keménytábla védőborítóval
Ár: 3490 Ft
ISBN: 978 963 1428 46 9


A szerzőről:

1963-ban született Dunaújvárosban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem esztétika–magyar–népművelés szakán végzett 1986-ban.
Az egyetem után hét évig szerkesztőként dolgozott az Országos Széchényi Könyvtár Új Könyvek Szerkesztőségében. 1993–1996 között a Pesti Szalon Könyvkiadóban volt felelős szerkesztő. 1999–2003 között a Nemzeti Tankönyvkiadó Társadalomtudományi Szerkesztőségét vezette főszerkesztőként, majd 2008 januárjáig a Magvető Kiadóban volt főszerkesztő. Jelenleg művészetterapeutaként dolgozik.
1987 és 1993 között a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetében volt mesekutató ösztöndíjas, a Magyar Tudományos Akadémia Doktori Tanácsától 1999-ben kapta meg a néprajztudomány kandidátusa címet.


A Magvető Kiadónál megjelent művei

Mesék férfiakról – nőknek (2007), Mesék nőkről – férfiaknak (2007), Mesék anyákról (2008), Mesék apákról (2008), Mesék életről, halálról és újjászületésről (2009)


Díjai

Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1991), Az Év Könyve Artisjus-díj (1992), Az Év Gyerekkönyve IBBY-díj (1998, 2005), Fitz József-díj (2002), Aranyalma-díj (2003), József Attila-díj (2006)


Kövessen bennünket:


Sajtókapcsolat

Tegyi Timea
Magvető Kiadó

Tel: (+36-1) 235-5027
Mobil: (+36-30) 984-6796
Mobil: (+36-20) 382-2657
E-mail: tegyi.timea@lira.hu


Ezt a hírlevelet azért kapja, mert Ön a Líra Könyv Zrt. központi adatbázisában szerepel.
Amennyiben le szeretne iratkozni hírlevelünkről, azt itt teheti meg.

További információért látogasson el internetes oldalunkra: www.magveto.hu

Kiadó:
A Magvető Kiadó igazgatója
Sajtókapcsolat: Tegyi Timea
1086 Budapest, Dankó u. 4-8.
Tel: (+36-1) 235-5020
Web: www.magveto.hu

© Magvető Kiadó, 2010